sziréna

Halálos balesetet okozó cserbenhagyót ítéltek börtönre Zalaegerszegen

Ittasan okozott cserbenhagyásos halálos balesetet
tavaly januárban az a férfi, akit első fokon öt év börtönbüntetésre ítélt
kedden a Zalaegerszegi Járásbíróság.

A 38 éves férfi tavaly januárban egy esti italozást
követően indult haza egy műszaki hibás terepjáróval, amelyre egy másik autó
rendszáma volt felszerelve.

Bagod közelében, egy földúton haladt, ahol egymás
mögött két férfi gyalogolt, de a sofőr hiába fékezett, mindkettőjüket
elgázolta, majd elhajtott a helyszínről.

A rendőrök az egyik áldozatot holtan találták, tőle
nem messze pedig súlyos sérülésekkel, kihűlés közeli, eszméletlen állapotban
feküdt a másik férfi.

A cserbenhagyót néhány órán belül azonosították,
majd elfogták a rendőrök.

A Zalaegerszegi Járásbíróság ittas járművezetés,
segítségnyújtás elmulasztása és egyedi azonosító jellel való visszaélés miatt
öt év börtönbüntetésre ítélte a cserbenhagyót, aki legkorábban a büntetés
letöltésének kétharmadát követően szabadulhat feltételesen. A bíróság a férfit
ugyancsak öt évre eltiltotta a járművezetéstől is.

Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője
fellebbezést jelentett be.

(MTI)

Hozzászólások