vasboldogasszony

Új polgármestert választanak Vasboldogasszonyban

Az eddigi településvezető egészségi állapotával indokolt lemondása miatt új polgármestert választanak vasárnap a Zala megyei Vasboldogasszonyban. Szita Gabriella, a település jegyzője elmondta: három független jelölt indul a polgármesteri posztért: Zsuppán Béla, Laska Róbert és Németh…

diás sziget

Évente kétszázezer embert érnek el a nemzeti parkok…

Évente mintegy 200 ezer embert érnek el a nemzeti parkok környezeti nevelési programjai, az igazgatóságok országszerte 15 erdei iskolát is működtetnek - ismertette az Agrárminisztérium természetvédelemért és környezetügyért felelős államtitkára kedden a Kis-Balatonnál. Rácz András…

gímszarvas

Országos vadpörkölt- és borfesztivált rendeznek Zalaegerszegen

Országos Vadpörkölt- és Borfesztivál - Zalai teríték címmel háromnapos rendezvénysorozat kezdődik szeptember 7-én, Zalaegerszegen. Zalaegerszeg a térség természeti adottságaira, értékeire építve a vadászatban, a vadgasztronómiában találta meg azt az irányvonalat, amely tematikája lehet egy többnapos…

Rengeted szalmabála gyulladtak ki Zalában

Rengeted szalmabála gyulladtak ki Zalában

Csütörtök este óta ismét égő szalmabálákat oltanak a tűzoltók a Zala megyei Rédicsen. Cseresznyés Dániel, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról számolt be, hogy egy nagyjából 750 négyzetméteres nyitott tárolóban 800-900 szalmabála ég csütörtök…